FANDOM


Silvertown egy fikcionális western-város, amely tulajdonképpen az Író otthonául szolgáló Harsány megfelelője.

-Megjelenés: Volt egyszer egy Silvertown

-Alapítás és építkezés:

-A várost 1858-ban kezdték el építeni, Jeremiah Booker, a későbbi polgármester irányítása alatt. Jeremiah terve egy virágzó város volt, mely mindenben a többi város fölé magasodik, ennek érdekében bérelte fel a feltaláló Rufus Fitzroy-t, aki találmányaival olyan technológiákkal látta el Jeremiah-t, amivel Silvertown jóval meghaladta a korát. Azzal is különb volt a többi kisvárostól ,hogy nem fából, hanem sok helyen kőből épültek a város falai, valamint nemcsak egy, vagy két, hanem többemeletes házak is előfordultak. A várost végül 1861. Április. 11.-én fejezték be, kereken egy nappal a polgárháború kitörése előtt.

-Jeremiah, és Amerika kultusza:

Jeremiah terve a várossal nemcsak az volt, hogy a város fejlettségével, és gazdagságával emelkedjen ki a városok közül, hanem "Amerika igaz eszméjének" terjesztésével is, mely nagyon hasonló a konföderáció eszméjével(nem is csoda, hiszen egy déli városról van szó), annyi különbséggel, hogy az alapítóatyákat, és Amerika nőbeli jelképét, Columbia-t teszi meg szimbólumainak, valamint nem törekedik az államoktól való elszakadásra. Jeremiah többször összetűzésbe került emiatt a konföderáció vezetőjével, Robert E. Lee-vel, mivel a város unionista zászlókkal és jelképekkel díszítette magát, ám ezen viták végül hamar lezárultak az azonos politikai eszmék okán.

-Nevezetesebb lakosai:

-Jeremiah Booker(polgármester)

-Josiah Booker(bordélyháztulaj)

-Jebediah Booker(üzletember)

-James Sulkin(üzletember)

-Elizabeth Sulkin(James lánya)

-Rachael Silverin(helyi születésű saloon táncos)

-Gaby Prestwood(a "Green Garden Saloon" egyik csaposa)

-Milton Foy(ültetvényes)

-Nevezetesebb részei:

-Green Garden Saloon

-Long Gun

-Silver Eagle Bank

-Gatling Club

-Fitzroy Műhely

-Apróságok:

-A város indulója-

-Az író anyjának a munkahelye is szerepel benne, mint a "Green Garden Saloon".

-Silvertown egyik nevezetessége, a "Be Shrill" névre hallgató borbély kvartett egy utalás, ugyanis a shrill angolul annyit tesz: harsány.

-Silvertown zászlaja:

Ad blocker interference detected!


Wikia is a free-to-use site that makes money from advertising. We have a modified experience for viewers using ad blockers

Wikia is not accessible if you’ve made further modifications. Remove the custom ad blocker rule(s) and the page will load as expected.

A Wikia-hálózat

Véletlen wiki